A digitalizáció rövid története

Blog és Cikkek

Egy rövid évindító cikkben bemutatjuk, hogy éltük meg mi itt az Iron Mountain-nél a digitalizáció első hetven évét.

2021. február 1.7 perc
A digitalizáció rövid története

Új év, új kezdet, de talán most kicsivel többről van szó a szokásosnál. Nem biztos, hogy a történelemkönyvekbe nem úgy kerül majd be ez az év, mint a XXI. század valódi kezdete. (Mint ahogy többen 1919-től számítják a XX. századot is.) Mindenesetre, miközben 2000-ben nem történt semmi különös változás, addig 2020-ban fenekestül fordult fel a világ. Kétségtelen tény, hogy az idei év első reggelén egy teljesen más világban ébredtünk, mint egy évvel korábban. Bár, a formálódó új jövőnek a kontúrjai még homályosak, nem kérdés, hogy digitálisan vannak megrajzolva. A régi analóg világ pedig hosszú agonizálás után meglepően gyorsan, a szemünk láttára válik történelemmé.

Digitális átalakulás

Digitális transzformáció. Nagyjából tíz éve használjuk ezt a fogalmat széles körben, de valójában a folyamat már jóval korábban megkezdődött. Mi az Iron Mountain-nél igen jól emlékszünk (kollektívan) arra a percre, ugyanis pontosan akkor, 1951-ben alakult meg a cégünk. És egyben ez volt az az év is, amikor az UNIVAC, a világ első kereskedelmi forgalomban kapható számítógépe piacra került. Az UNIVAC és az Iron Mountain történetesen ugyanarra a piaci igényre válaszul jöttek létre: a beinduló globalizáció következtében hatalmasra nőtt vállalatoknak segítségre lett szükségük az egyre nagyobb mennyiségű adataik tárolásában és feldolgozásában.

Az Iron Mountain az első olyan szolgáltató cég volt a piacon, amely dokumentumok rendszerezésével, biztonságos tárolásával és gyors előkeresésével foglalkozott. Tulajdonképp, egy kis fantáziával mondhatjuk, hogy az IM volt a világ egyik legelső informatikai vállalkozása; már amennyiben az információra mint absztrakt fogalomra gondolunk, függetlenül a médiumtól.

Vagy talán nem is kell ehhez fantázia, hiszen az információmenedzsment szentháromságát, a CIA alapelveket, már akkor leraktuk. Ez pedig a bizalmasság (Confidelity), sértetlenség (Integrity) és elérhetőség (Availability). Vagyis, az információ kezelése során biztosítani kell, hogy annak tartalmát kizárólag az illetékes személyek ismerhessék meg, egyedül ők módosíthassák, és ezt a két lehetőséget (írás és olvasás) bármikor késlekedés nélkül elérhessék. Ezek az alapelvek az Iron Mountain kultúrájának alap DNS készletét képezik a kezdetektől a mai napig.

Elevate the power of your work

Kérj INGYENES konzultációt még ma!

Kezdés